Parádés játékkal, csoportelsőként jutott tovább a Budapest Five

Sziky | 21/02/09 10:30

 

Rögtön az első napon továbbjutott a BP5 az EDC 2. szezonjának rájátszásába.

Bo1-es nyitómeccsekkel operál az EDC, melyek győztesei még rögtön aznap játszanak egy Bo3-as összecsapást is. Így, aki mindkét meccset megnyeri azonnal a rájátszásba jut, a többieknek másnap kell megküzdeniük a második továbbjutást érő helyért.

Bármennyire is szeretjük nézni a Budapest Five mérkőzéseit, tegnap mindenki boldog volt, hogy ma már nem kell játszaniuk, hiszen a magyar csapat csoportelsőként jutott tovább a European Development Championship 2. évadjának rájátszásába.

Ehhez először a Sangal ötösét kellett legyőzniük Trainen, azon a pályán, amely szinte ugyanolyan arányban kedvezett minkét csapatnak. Ez meglátszott a meccsen is, hiszen egy-két körrel egyik csapat sem tudott elhúzni a másik mellett. A Budapest Five szerencsére a legjobbkor kapta össze magát, kolor majd torzsi is olyan 1v3 helyzeteket nyertek meg, amiket talán még most sem értenek a törökök.

Ezzel pedig nem engedték elhúzni a Sangalt, talán a meccs két legfontosabb pillanatát nyerte meg először kolor, aztán torzsi, melyek után már nem engedte a BP5, hogy kicsúszon a győzelem a markukból, 16-14-re győztek a Sangal ellen.

Ezután a HellRaisers ellen játszottunk, akik bár koránt sincsenek olyan szinten, mint anno DeadFox idejében, mégis számottevő érőként szerepelnek a CIS és az európai mezőnyben is. A Budapest Five remek formája viszont ezen a meccsen jött csak elő leginkább. Trainen kezdtek, Trainen folytatták és ismét megnyerték azt, ellentmondást nem tűrően, 16-4-re.

Ráadásul ezután jött még csak Nuke, fleavék pályája, ami bár nagyon jól indult, a végére elhibázták a srácok. 11-4-es vezetéssel fordultak rá a második félidőre, ráadásul Nuke támadó térfeléről, mégis elbukták a pályát. A HR még jobban támadott, hiába voltak ötlettelenek a köreik, egyszerűen beszaladtak mindenhová és lelőtték ellenfeleiket. 4-11-ről 16-13-ra fordították meg a pályát.

Overpasson kellet eldőlnie a küzdelemnek, ami korábban instabanja volt a Budapest Five-nak. Most viszont gyakoroltak rá, nem is keveset, hiszen megbosszulva kicsit a Nuke elvesztesét, 16-5-re nyerték meg a pályát, ezzel együtt pedig 2-1-re a meccset. Bitang jó formában volt a csapat, ahogy az 1200 néző is megjegyezte az esport1tv chatjén, "torzsi jó, coolió jó, fleav jó, kolor jó és kory jó." Viccet félretéve, Nuke második félidejét leszámítva tényleg rég nem látott jó teljesítményt nyújtott az egész csapat, különösen kory, akinek bár voltak internet gondjai a meccs elején, végül csapata legjobb HLTV értékelésével zárta a tegnapi meccset.

De mindenképpen ki kell emelnünk torzsit is, aki Trainen volt gyakorlatilag megállíthatatlan. 33-6-ban zárta a pályát, 143-as ADR-rel és 2.42-es HLTV értékeléssel! Sajnos a tegnapi meccseket még nem számolták bele az esti HLTV ranglista frissítésbe, de jövőhéten már éreztetni fogja hatását a Sangal és a HR elleni győzelem is a BP5 HLTV helyezésén.

A rájátszásig pedig bőven van még ideje a Budapest Five-nak felkészülni és gyakorolni, már biztosan a legjobb 8 csapat között vannak, a playoff pedig csak két hét múlva kezdődik majd.

 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!